Múlt héten, szombaton délelőtt került sor alapfokú oktatási intézményeink ballagási ünnepségére. Elsőként a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában
Virágba öltözött a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola június 17-én, szombaton délelőtt, így tisztelegve búcsút intő nyolcadikosai előtt. Az eseményen elsőként ők köszöntek el, kedves műsorral készülve.
A folytatásban a hetedikesek méltatták egy évvel idősebb társaikat, akik ezt követően szüleiknek köszönték meg azt a gondoskodását, amely nagyban segítette őket abban, hogy eljutottak ehhez a fontos mérföldkőhöz. Természetesen ilyenkor a meghatottság könnyeket csal szinte mindenki szemébe. A kedves pillanatok után, a hagyományoknak megfelelően, az iskolazászló átadásának a ceremóniája zajlott le, majd az intézmény igazgatója lépett a mikrofonhoz.
A tagintézmény vezetője versbe szedte búcsúgondolatait.
Átadták virágaikat a szülők, rokonok, ismerősök, barátok az ünnepelteknek, majd zárásként a ballagók az iskolazászlót kísérve visszatértek az intézménybe, miközben az iskola vezetősége egy utolsó kézfogással, illetve egy kis ajándékkal is kedveskedett, így téve emlékezetessé a búcsút nyolcadikosai számára, akik immár hivatalosan is befejezték alapfokú tanulmányaikat.
Műsor
Május 16. csütörtök
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
19.52: Forgószínpad – színházi magazin
20.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
21.18: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
22.52: Forgószínpad – színházi magazin
23.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
00.18: Képújság
Május 17. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
7.52: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
10.52: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.20: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 28.)
13.52: Vallási magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból
14.52: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
16.52: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
19.52: Forgószínpad – színházi magazin
20.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
21.18: Képújság