Hírek

Sport

Tisztes helytállás a Telekom Veszprém ellen

    Február 12-én, szombaton a Telekom Veszprémet fogadta férfi kézilabda csapatunk a Sótonyi László Sportcsarnokban. A világsztárokból álló vendégek könyörtelenül kihasználták hibáinkat. A félidőben 17:8-ra vezettek, a vége 33:21 lett. Ettől függetlenül emelt fővel mehettek le játékosaink a pályáról, hiszen az utolsó percig küzdöttek, hajtottak a mérkőzésen. Nem véletlenül kaptak nagy tapsot szurkolóinktól a lefújást követően.

    Győzelem az idei első tétmérkőzésen

      Győzelemmel kezdte meg idei szereplését férfi kézilabda csapatunk. Az első bajnoki mérkőzésén a Kecskemét együttesét fogadta. Az első húsz percben már tízzel is vezettünk. Ez az előny aztán mégis minket zavart meg, hiszen a vendégek több alkalommal is felzárkózhattak volna egy gólra. A lefújásnál végül három lett közte, 25:22-re nyertünk.

      Hazai vereség a Tatabánya ellen

        Egy hét szünetet követően hazai pályán folytatta szereplését férfi kézilabda együttesünk. Az ellenfél a hasonló helyzetben lévő Tatabánya volt, aki nem rég szintén edzőváltáson esett át. A két jó erőkből álló csapat mérkőzésének a tétje, nem kis meglepetésre, a veszélyzónából való elkerülés volt.

        Szoros mérkőzésen vereség a Ferencváros otthonában

          Ismét idegenben lépett pályára férfi kézilabda csapatunk. Komoly erőpróba várt játékosainkra. Sajnos azonban ezt az akadályt nem sikerült venni. A Ferencváros 28:26 arányban győzte le együttesünket.

          Fantasztikus végjáték az EHF Kupa visszavágón

            A Csurgói KK idén ismét indulhatott az EHF Kupában. A második fordulóban a román Constanta csapatával kerültek össze. Az első idegenbeli mérkőzésen 24-22 arányú győzelmet arattak a Csurgói fiúk, emiatt a visszavágóra kedvező helyzetben érezhették magukat. A hazai mérkőzésen kemény, férfias küzdelem mellett, a fantasztikus véghajrában Leimeter Csaba utolsó másodperces góljával, a harmadik fordulóba lőtte a csapatot.

            Az EHF Kupa harmadik körében a Csurgói KK

              Az EHF Kupa második fordulójának visszavágóján dicséretesen küzdött a belga Bocholt csapata. A Sótonyi legénység azonban a sorozatos hibák és kihagyott ziccerek ellenére nem adta fel. Küzdött a Csurgó és az akaraterő vitte őket a siker felé vezető úton. Az izgalmas hajrá végén egy gólos hazai siker született, így továbbjutott a Csurgói KK a nemzetközi kupa harmadik fordulójába.

              Nem sikerült a nyolc közé jutás a Magyar Kupában

                Kiesett férfi kézilabda csapatunk a Magyar Kupa küzdelmeiből. A szerdai esti hazai összecsapáson a fiatal, rendkívül ügyes fiatalokból álló Fejér-BÁL Veszprémet fogadta. A félidőben egyenlő volt az állás, a végig szoros találkozó lefújását követően azonban a vendégek emelhették magasba a kezüket. 31:30-ra nyertek és ezzel bejutottak a legjobb nyolc közé.

                Negyedórányi játék hozta a győzelmet

                  Utolsó hazai mérkőzését játszották férfi kézilabdázóink múlt héten, szombaton. Az ellenfél a Komló együttese volt. Az első félidőben sajnos kifejezetten rossz, ötlettelen támadójátékot láthattunk csapatunktól. A második játékrészben a 45. perctől ez varázsütésre gyökeresen megváltozott és a négygólos hátrányból végül négygólos győzelem lett. Ezzel életbevágóan fontos pontokat sikerült szerezni.

                  Baranyai Norbert irányítja megbízott edzőként a férfi kézilabda csapatot

                    Megköszönve eddigi munkáját, közös megegyezéssel szerződést bontott a férfi kézilabda csapat elnöksége Mariano Ortegával, az együttes nyáron érkezett, spanyol vezetőedzőjével. Minderre a gyenge szezonkezdés miatt került sor. A végleges döntés a Kézilabda Akadémia fiataljai ellen elszenvedett hatgólos vereséget követően született meg. A szakmai munkát, egyelőre megbízással, Baranyai Norbert, az utánpótlásban szép sikereket elért tréner vette át. Erdélyi Péter, az egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, jelenleg nem keresnek edzőt, meglátják, mennyire lesz eredményes a munka a fiatal szakemberrel.

                    Sima idegenbeli siker Cegléden

                      Kereken tíz gólos győzelmet aratott férfi kézilabda együttesünk Cegléden. A november 14-én, szombaton lejátszott összecsapáson már az első harminc percet követően kilenc gól volt a különbség. Legeredményesebb játékosunk Mladen Krsmancic volt kilenc találattal.

                      Megkezdték a felkészülést a férfi kézilabdázók

                        Megkezdte négyhetes felkészülését NB I-es férfi kézilabda együttesünk. Az erősítő és a taktikai edzések mellett négy edzőmérkőzést is játszik majd a csapat. Egy-két játékos betegségével együtt is teljes a keret, egyedül fehérorosz jobbátlövőnk, Aleh Astrashapkin hiányzik, aki országa válogatottjával a jelenleg zajló franciaországi világbajnokságon vesz részt. Hálóőrünk, Bartucz Laci sajnos egy sérülésnek is köszönhetően, ezúttal nem tudott bekerülni a magyar csapatba, amely szintén világbajnoki résztvevő.

                        Formalitásnak tűnik a visszavágó

                          Remek második félidei játékával magabiztos győzelmet arattak férfi kézilabdázóink Belgiumban, a nemzetközi kupa második fordulójának első találkozóján. A házigazda Achilles Bocholt a huszadik percig tudott vezetni, de onnét már végig együttesünk dominált. A 11 gólos győzelemmel ott állunk a továbbjutás küszöbén. A visszavágóra október 15-én, szombaton 15 órakor kerül sor a Sótonyi László Sportcsarnokban.