Értékes gondolatok a Magyar Kultúra Napján

Az idei Magyar Kultúra Napján, melyet január 20-án, pénteken ünnepelt a város, a beszédet dr. Rosta István egyetemi professzor mondta. Szólt a tudományról, a vallásról, a művészetről, valamint a gazdaságról, illetve az ezeket összekötő, stabilizáló erkölcsről és az anyanyelvről. Befejező gondolataival pedig Szentgyörgyi Albert nagyságát emelte ki.

Értékes gondolatok a Magyar Kultúra Napján

Nagyon értékes ünnepi beszédre került sor január 20-án, a református gimnázium dísztermében, a város Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott ünnepségén. Dr. Rosta István egyetemi professzor rendkívül színvonalas gondolatokkal mutatta hazánk kultúrájának jelentőségét. Ezzel kapcsolatosan négy oszlopról szólt. Elsőként a tudományról, aztán a vallásról, melyben kiemelte Mindszenty József katolikus érsek és Kodály Zoltán zeneszerző személyiségét. Harmadik kulturális oszlopként a művészetet említette. Negyedik kulturális oszlopként a gazdaságról beszélt.

 

A folytatásban azt a kettő gerendát emelte ki, amely az eddigiekben említett négy kulturális oszlopot összeköti, stabilizálja. Záró gondolataiban hosszasan elidőzött Szentgyörgyi Albert nagyszerűségének a bemutatásával.