Közbiztonsági beszámoló a testületi ülésen

A testületi ülés első napirendi pontja egy beszámoló volt városunk közbiztonsági helyzetéről a tavalyi évet illetően. Az írásos anyagot Horváth Ádám, a Csurgói Rendőrőrs parancsnoka foglalta össze. Kihangsúlyozta, 2022-ben is eredményes munkát végeztek. Erről tanúskodnak a számadatok, a statisztikák is.

Közbiztonsági beszámoló a testületi ülésen

Ebben az esztendőben nem a márciusi, hanem az áprilisi testületi ülésen hangzott el a rendőrségi beszámoló. Horváth Ádám, a Csurgói Rendőrőrs parancsnoka elsőként azt emelte ki, hogy munkájukat a hatályos jogszabályoknak és terveknek megfelelően végezték 2022-ben is. Az alezredes azt is elmondta tájékoztatásul, hogy a rendőrőrs létszáma teljesen mértékben feltöltött. Ezt követően tért rá a számokra, statisztikai adatokra.

 

A Csurgói Rendőrőrs parancsnoka beszámolójában természetesen kitért a közlekedési biztonságra is. Horváth Ádám végezetül a határrendészetről szólt, ahol átalakult a munkájuk január elsejétől, illetve a rendezvények biztosításáról is beszélt.

 

A képviselők a beszámolót végül egyhangúan fogadták el, megköszönve a rendőrség munkáját.

 

 

 



Műsor

Május 7. kedd

  7.00: Csurgói Híradó

  7.17: Képújság

10.00: Csurgói Híradó

10.17: Csurgói KK – HE-DO B.BRAUN Gyöngyös NB I-es bajnoki férfi kézilabda             mérkőzés

11.45: Képújság

13.00: Csurgói Híradó

13.17: Így történt – archívműsor

14.02: Képújság

16.00: Csurgói Híradó

16.17: Képújság

17.32: Csurgói KK – HE-DO B.BRAUN Gyöngyös NB I-es bajnoki férfi kézilabda             mérkőzés

19.00: Csurgói Híradó

19.17: Így történt – archívműsor

20.02: Diagnózis – egészségügyi magazin

20.35: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár