Megnyitották a tanévet a református iskolában is

Középiskoláink közül elsőként a református iskola nyitotta meg ünnepélyes keretek között az új tanévet augusztus 31-én, csütörtökön este. Helyszíne természetesen ezúttal is a Csurgói Református Templom volt. Az igehirdetést követően nem maradtak el az új diákok és az egyetlen új tanár eskütétele, illetve az elsősök műsora sem, melyet követően Füstösné Ábrahám Judit tanévnyitó gondolatai zárták az eseményt.

Megnyitották a tanévet a református iskolában is

Diáktársaik sorfala közt sétáltak az első és a kilencedik osztályos, új tanulók a református gimnázium udvarán a Festetics Kapuhoz, hogy azon átlépve a nagy múltú középiskola polgárává váljanak. Mindez augusztus 31-én, csütörtökön a kora esti órákban történt, az intézmény tanévnyitó ünnepségén. A szimbolikus avatást követően mindenki átvonult a Csurgói Református Templomba, az esemény fő helyszínére. Itt először rövid istentisztelet vette kezdetét. Igét Jakab István, az iskola igazgatótanácsának elnöke hirdetett egy Újszövetségben található vers alapján, amely Pál apostol Timoteusnak írt levelében található.

 

Az istentiszteletet követően, díjak kerültek átadásra. A Kazinczy-alapítványi Bizottság Kósáné Kisgéczi Gabriellát, az iskola beszédművelő körének a vezetőjét a helyes és szép magyar beszédre nevelés terén végzett példamutató munkájáért Kazinczy-jutalomban részesítette. Szintén Kazinczy-jutalmat kapott négy tanuló, akik közül hárman vették át az elismerést ezen az alkalmon. Ők a Magyar Katolikus Rádió „Szóról-szóra” című adássorozatában való eredményes részvételükért érdemelték ki az elismerést. Az esemény fontos részei minden évben az eskütételek. A most indult tanévben egy pedagógus érkezett az iskolába, így egyedül mondta a fogadalom szövegét.

 

Az óvodát iskolára cserélő első osztályosok műsora sem maradt el természetesen. Az intézmény új diákjai a műsort követően mondták el esküjüket. Először az elsősök, majd a kilencedikesek. Végezetül, ahogy minden esztendőben, az intézmény igazgatójának a gondolatai következtek. A tanévnyitó ünnepség a Himnusz eléneklésével fejeződött be, majd az iskola zászlaját követve, mindenki kivonult a templomból.

 

 

 



Műsor

Október 2. hétfő

18.20: Torna időseknek: kartorna állva

18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin

19.00: Csurgói Híradó

19.17: Torna időseknek: kartorna állva

19.27: Így történt – archívműsor

20.05: Képújság

22.00: Csurgói Híradó ismétlés

22.17: Így történt – archívműsor ismétlés

22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés

23.25: Képújság

 

Október 3. kedd

  7.00: Csurgói Híradó ismétlés

  7.16: Képújság

10.00: Csurgói Híradó ismétlés

10.17: Torna időseknek: talajtorna

10.27: Képújság

13.00: Csurgói Híradó ismétlés

13.17: Így történt – archívműsor ismétlés

13.55: Képújság

16.00: Csurgói Híradó ismétlés

16.17: Torna időseknek: talajtorna

16.27: Képújság

18.50: Torna időseknek: talajtorna

19.00: Csurgói Híradó ismétlés

19.17: Így történt – archívműsor ismétlés

19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés

20.25: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár