Címkék

12 db hír találat nagyváthy címkére

Megtartotta szalagtűző ünnepségét a Kolping Nagyváthy Katolikus Középiskola

    Megtartotta szalagtűző ünnepségét a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola. Az eseményre pénteken a késő délutáni időszakban került sor. Főként beszédek hangzottak el, mellettük versek, valamint kezdésként Bradics Jácint éneke. Zárásként pedig kettő tánc.

    Tanévnyitó a Nagyváthy Középiskolában

      Az első tanítási nap, vagyis hétfőn reggel tartotta tanévnyitóját Csurgó másik középfokú intézménye, a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola. Göndics János esperes, plébános köszöntőjét követően Vargáné Nagy Viola igazgató hivatalosan is megnyitotta az új oktatási időszakot.

      Ballagás a Kolping Nagyváthy János Középiskolában

        A héten zajlottak városunkban is a középiskolás ballagások. Az ünnepi eseményre elsőként a Kolping Nagyváthy János Középiskolában került sor április 30-án, délelőtt. Göndics János esperes, lelki vezető és Vargáné Nagy Viola igazgató egyaránt a szakmunka egyre nagyobb jelentőségét, fontosságát hangsúlyoztak beszédeikben. Versek, énekek színesítették az eseményt, melynek z6árásaként magasba emelkedtek a lufik, a végzősök egy-egy kívánságával.

        Szalagtűző ünnepség a Kolping Nagyváthy Középiskolában

          Göndics János esperes, plébános és Vargáné Nagy Viola igazgató gondolataival kezdődött ebben az esztendőben is a szalagtűző rendezvényét a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában. A diákok búcsúbeszédei, vers, a végén pedig a tanárok kórusának éneke szerepelt az ünnepi programban, melynek fénypontjaként nyolc osztály végzőseinek tűzték fel a szalagot osztályfőnökeik.

          Tanévnyitó a Kolping Nagyváthy János Középiskolában

            A Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tanévnyitóját az első tanítási nap reggelén rendezték meg. A kulturális műsorszámok mellett a katolikus intézmény vallási vezetője mondott köszöntőt. Vargáné Nagy Viola igazgató beszédében kihangsúlyozta a tanulás és a közös munka jelentőségét.

            Lezárták a tanévet a Kolping Nagyváthy Középiskolában

              Középfokú oktatási intézményeink közül elsőként a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában zárták le a tanévet. Vargáné Nagy Viola igazgató kihangsúlyozta, mintegy másfél osztálynyi diáknak lett megszüntetve idő előtt a tanulmányi viszonya túl sok hiányzás, vagy éppen a házirend súlyos megsértése miatt. Mindemellett számos siker született a különböző tanulmányi, szakmai, illetve sportversenyeken, illetve átlag felettiek voltak az eredmények az eddigi vizsgákon. Így összességében eredményes időszakon vannak túl.

              Nyílt napot tartott a Kolping Nagyváthy János Középiskola

                Megtartotta az idei nyílt napját a Kolping Nagyváthy János Középiskola. Június 18-tól 20-ig, vagyis három napon keresztül várták az intézményben az érdeklődő nyolcadokosokat és szüleiket. A délelőttönként szervezett programok segítésével pontos információkat kaphattak az érdeklődők.

                Befejeződtek a szóbeli vizsgák a Kolping Nagyváthy Középiskolában

                  A héten zajlottak az utolsó szóbeli vizsgák a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában. A mezőgazdasági gépésztechnikus szakon csütörtökön osztottak bizonyítványt, illetve záróokleveleket a 12. és a 13. osztályosoknak. Vargáné Nagy Viola igazgató elmondta, maximális elégedett az iskolai eredményekkel.

                  Megújult a Nagyváthy Középiskola sportcsarnoka

                    A Kolping Nagyváthy Középiskolában egy fejlesztési projekt keretében teljesen megújult a tornacsarnok. Az ünnepélyes átadást azonban 2023 januárjában megakadályozta egy rendkívüli viharos szél. Súlyosan megrongálta a tornacsarnok tetőszerkezetét, melynek következtében az épület beázott és komoly anyagi károk keletkeztek. A helyreállítási és a felújítási munkálatok hamarosan befejeződhetnek és újra birtokba vehetik a diákok a megújult sportlétesítményt.

                    Megtartotta karácsonyi ünnepségét a Kolping Nagyváthy Középiskola

                      A Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában az iskolai karácsonyi ünnepséget csütörtökön a reggeli órákban rendezték meg. Az iskola aulájában a szentmisét követően került sor a kulturális műsorra, majd az igazgatói beszédre. Az eseményt idén is a tanári kórus fellépése zárta.

                      Befejeződtek a vizsgák a Nagyváthy Középiskolában

                        Befejeződtek a vizsgák a Nagyváthy Középiskolában is. Utoljára a szakgimnáziumi tanulók mutatták meg felkészültségüket az érettségivel. Bonyolította a felkészülésüket, hogy januárban eltörölték a pedagógiai vizsga lehetőségét, melyre a többség készült. Mindezek ellenére jó eredmények születtek. Vargáné Nagy Viola igazgató elmondta, büszke a vizsgázókra és a felkészítő tanárokra egyaránt.

                        Elbúcsúztak a végzősök a Kolping Szakgimnáziumban

                          Az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között elballagtak a Csurgói középiskolák végzős tanulói. Idén a Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskolában a hagyományoktól eltérően az intézmény aulájában rendezték meg az eseményt. A középfokú tanintézetben hat osztály tanulói mondtak végső búcsút iskolájuknak.

                          Műsor

                          Április 10. péntek

                            7.00: Csurgói Hírmagazin

                            7.55: Képújság

                            9.00: Csurgói Hírmagazin

                            9.55: Képújság

                          11.00: Csurgói Hírmagazin

                          11.55: Képújság

                          13.00: Csurgói Hírmagazin

                          13.55: Vallási Magazin – virágvasárnapi istentisztelet az Evangélikus Templomból

                          14.45: Prés alatt - dokumentumfilm

                          15.03: Képújság

                          16.00: Csurgói Hírmagazin

                          16.55: Percek tánca - dokumentumfilm

                          17.47: Képújság

                          19.00: Csurgói Hírmagazin

                          19.55: Forgószínpad – színházi magazin

                          20.20: Prés alatt - dokumentumfilm

                          20.35: Percek tánca - dokumentumfilm

                          21.28: Képújság

                          Időkép

                          Legfrissebb hírek

                          Naptár